Íme egy átlagos nap Ferencvárosban – gyakorlatilag úsznak az utcák a szemétben (FOTÓK)
Csordultig telepakolták a kukákat.
A miniszter azt is elárulta, hogy mi történik, ha a hulladék elszállításáról továbbra sem intézkedik a főpolgármester.
Levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszter Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének. A kormánypárti politikus a levélben felhívta a figyelmet a főváros területén tanyázó elképesztő mennyiségű hulladékra, majd figyelmeztette a főpolgármestert, hogyha nem gondoskodik a területek megtisztításáról, akkor az állam fog – azonban ennek költségeit a Fővárosi Önkormányzatnak kell viselnie.
„Főpolgármester úr, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az Ön felelősségére bízott város közepén 300 ezer köbméternyi szemét terpeszkedik, amely súlyosan veszélyezteti az itt élők egészségét és biztonságát, továbbá akadályozza Budapest legértékesebb területének hasznosítását, fejlesztését” – írta Lázár János a Facebook-oldalán közzétett levélben.
Leszögezte: a főpolgármester úr hanyagsága mindannyiunknak kárt okoz.
„Ha a hulladék elszállításáról továbbra sem intézkedik, az állam – akár külső vállalkozók bevonásával – gondoskodik a terület megtisztításáról,
ennek költségeit ugyanakkor a Fővárosi Önkormányzatnak viselnie kell. Kedvező fejlemény, hogy a hírek szerint ehhez több tízmilliárdos fedezet áll az önkormányzat rendelkezésére”
– folytatta a miniszter, aki hozzátette: „ha levelünk kézhezvételéig a 300 ezer köbméter hulladék elszállításáról már intézkedett, megkeresésünket kérjük, tekintse tárgytalannak”.
Ezt is ajánljuk a témában
Csordultig telepakolták a kukákat.
Nyitókép: MTI/Városliget Zrt.